ÍZEK, ILLATOK, FÉNYEK

című fotókiállításunk 2017 április 7-én 18 nyílt

az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban.

„… Az igazi ételremekek nem csak az illatukkal, ízükkel nyűgözik le az embert, hanem látványukkal is hatnak. Az ételfotózás a fényképezésnek egy külön szakága, trükkök, mesterfogások sokasága kell hozzá, hogy egy tányér leves, pörkölt, sült vagy sütemény ellenállhatatlanná tegye magát például egy szakácskönyv lapjain vagy az interneten. Az étkeket természetesen ugyanúgy föl kell készíteni a fényképezésre, mint a modelleket.

A teríték kiválasztása, a fogások elrendezése, díszítése a környezet kialakítása ebben az esetben a food-stylist feladata. A végeredmény pedig a látvány, amitől összefut a szánkban a nyál, s orrunkban érezzük a csábító illatokat…” – írta a kiállítás szervezője-rendezője, M. Nagy Péter

Gondolatok a tárlatról

Akartam írni a kiállításunkról. De csak halogattam, annyi minden kavargott a fejemben. Most, a költészet napján viszont úgy éreztem, itt az idő: mert egy vers lemaradt.

Le bizony… de kezdjük az elején.

Szóval amikor jó fél évvel ezelőtt M. Nagy Péter megkeresett, hogy csináljunk egy fotókiállítást, ujjongott a lelkem. Pezsgőt ugyan nem bontottunk, de nagyon-nagyon boldog voltam! És szépek voltak a téli esték, amikor válogattuk a képeket, olykor egy-egy pohár bort is hívtunk segítségül. Tulajdonképpen egy jóleső végigélése volt az elmúlt éveknek, a munkáknak: iucundi acti labores, ahogyan azt a régi bölcsek is mondták. Az előválogatottakból, a nekünk legkedvesebbekből aztán Péter szemezgetett.

Készítsem el a képaláírásokat – ez volt a következő ukáz Péter részéről. Az, hogy „körtebefőtt”, vagy hogy „csalánfőzelék”, ez annyira triviális lett volna, hiszen mindenki látja. Az, hogy csináljak egy korrekt képleírást, mint egy exif fájlba, az sem volt számomra túl csábító. Egy szomorkás februári napon aztán jött az ihlet, és született minden képről egy gondolat. Olyan, ami a kép láttán fogalmazódott meg bennem, vagy ami már a készítésekor ott libegett a levegőben. Olyan, amiket olvasni legalább akkora élmény, mint a képet nézni – vagyis együtt, a kettő legyen hatásos.

A tárlat megnyitóját is izgalmasra terveztük Péter ötlete nyomán: egy kis beszélgetés, aztán egy rögtönzött ételfotózás – mert amióta szinte mindenki posztolja a vacsoráját a facebookra vagy hestegeli az instára, azóta a gasztrofotó ázsiója is megnőtt. Nekem meg szívügyem, hogy ez a legkevésbé legyen vizuális környezetszennyezés.

Készült egy szépséges meghívó, hetekig dolgoztunk a marketingen, a kiállítás napján a virágos kóstolón. Aztán felöltöttük az ünneplő ruhát, kifényesítettük a lelkünket, a képek a segítők jóvoltából türelmetlenül csüngtek a falakon, és eljött a nagy pillanat.

Minden a tervek szerint alakult, az én kicsi versem, amivel készültem meglepetésként, az pedig a nagy izgalomban odalett. Így hát most, a költészet napja alkalmából, alább olvashatjátok Várnai Zseni versét, amellyel szerettem volna kifejezni hálámat és köszönetemet M. Nagy Péternek a kiállítás megszervezéséért, Halmos Gábornak a zongorajátékért, az érdi Szepes Gyula Művelődési Központ dolgozónak a technikai segítségért, és nem utolsó sorban Vass Andrásnak, a közös munkáért.

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

Nekem egy icipici keserű falatot is hozott az este, ám ezt nem látta, nem érezhette senki, csak én. Meghívtam azt a kiadót, akinek oly sokat dolgoztunk, szinte fillérekért, gyönyörűséges könyveket, naptárakat jelentetett meg a képeinkkel – és nem jött el. Meghívtuk azt, akitől ígéretet kaptunk, hogy kiadja a „gyomkonyha” munkacímű vadnövényes szakácskönyvemet – igaz, fizetett honoráriumot, de az anyag a fiókban maradt… ő se jött el. (Már három ilyen témájú könyv van a piacon, és egyik sem a miénk…). Örültem volna, ha eljön akár egy is a régi barátok közül – de egynek sem volt annyira fontos, hogy itt legyen. Hogy legalább egy halk sóhajjal vagy egy rövid szöveges üzenettel reflektáljon. Hogy hideg volt, csúcsforgalom, ritkán jár a vonat, shoppingoltunk és fáradt vagyok – ezek csak üres szavak, amelyek értelmüket vesztik, ha belegondolsz: tényleg, a holnap mennyire ingatag, és az is, hogy leszel-e még.

Itt voltak viszont az új barátok, többen a falunkból is, akik kíváncsiak voltak ránk. A jó szomszédok, a patikus, a natúrkencés. Eljöttek olyan virtuálisan szerzett ismerősök, akikkel itt futottunk össze először élőben. Voltak Virágkonyha-rajongók, az új projektünk kíváncsi partnerei, és azok, akik csupán az élményt szerették volna élvezni. Fotósok, festők, művészetkedvelők.

Azt hiszem, aki eljött, jól érezte magát.  Kis beszámolómat nem színesítik most képek: azok ott, a helyszínen mesélnek rólunk és az ízes, illatos virágos világunkról. Ha meglátogatod, kérlek, írj majd egy mondatot a vendégkönyvbe!

A tárlat május 1-ig látogatható.

Cím: Érd, Alsó u. 9.

 

Könyvajánló

Viragkonyhaborito
Ibolyás szakácskönyv
Rózsás könyv
Levendulás könyv német
 Provence-i rózsa

Akiket ajánlunk

 

LIFE LOGO 2012
 
 Chefparade
 
 Noszlopi Finomságok

Ki van itt?

Oldalainkat 18 vendég és 0 tag böngészi

Bejelentkezés

ugrás az oldal tetejére